2014. február 20.

Természetesen

beszereztem és összekészítettem már az ültetni való magokat a kertészkedős dobozomba. Nagy dilemmám idén is, mint már évek óta a csávázott magok vásárlása. Csávázóanyagként rovar- és gombairtó szereket használnak a mezőgazdasági cégek, amik a növénybe is felszívódhatnak: a rövid tenyészidejű, leveles zöldségekben még betakarításkor is benne lehetnek, a hosszú tenyészidejűeknél, amelyek termést is hoznak, mint pl. a paradicsom, már nem nagyon találkozunk velük. Az EU épp tavaly tiltott be négy hatóanyagot a csávázószerek közül, mert megzavarják a méheket – tehát a virágban és a pollenben is megmaradnak.


Egyértelműnek tűnik, hogy akkor lesz igazán bio a kert, ha a vetőmagok is ökológiai termesztésből származnak, illetve ebből kelt növények magját használjuk fel a következő évben. A  kert véleményem szerint legyen egy ökológiailag harmonikus egység, kialakítása és művelése során ne használjunk semmilyen kemikáliát (itt a dilemmám a csávázott magok miatt), vegyük figyelembe a növényi együttélés szabályait és minden lépést úgy tervezzünk meg, hogy ökológiailag optimális legyen: a hulladék hasznosítástól a termények feldolgozásán és tárolásán át egészen a feldolgozásig. A műtrágya és növényvédő szer forradalom előttig minden kertet így műveltek! Úgy gondolom, hogy ha nagyanyáink idejében ez jól működött (és az ő nagyanyáik idejében is, hisz generációról generációra hagyományozták a tudást), akkor most is működnie kell. Nem mellesleg egészséges környezetben meglesz a mindennapos könnyű testedzésünk és az egészséges ennivalónk is!

Idén többféle bio vetőmagot is fogok beszerezni: jelentkeztem egy tanfolyamra, melyben a permakultúrás kertművelés fortélyaival ismerkedem. Szeretném a kertet, de indulásképp egy részét legalább ennek szellemében átalakítani. A tanfolyam szervezőjénél a Biokiskert webáruházában többféle vetőmagot is beszerezhetünk, ahogy tettem én is, de az interneten kutakodva más helyeken is érdemes körülnézni, ma már online is vásárolhatunk rendkívül egyszerűen. Egyetlen fájdalmam a magok borsos ára és úgy gondolom a biovetőmag előállítás és vásárlás egy nagyon bizalmi viszonyon alapuló dolog! Idén biztosan hagyok felmagzani is zöldségeket és elrakom a magot a következő évre. Majd ültetés előtt kipróbálom a gyógynövényes áztatást is. Paradicsom és paprika magokkal, virágmagokkal ez egész jól sikerül. Zöldségnövényekkel is ideje próbálkoznom!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése